April 2010
12 posts
A Calciopoli nápolyi meghallgatásának ötödik napján igen fontos események...
– via juventuz.freeblog.hu
Most kiderült, amit én már megmondtam
Kiderült, hogy nem csak Moggi, de az Inter akkori igazgatója is tartotta a kapcsolatot a bíróküldésért felelős testület vezetőjével, mert erről is vannak lehallgatott felvételek. Tehát ugyanakkora a sara, mint a Juventusnak. Persze kivancsi vagyok, mi lesz, a tippem az, hogy semmi, Moratti szokás szerint a kapcsolatai révén eltusolja a dolgot, és marad minden a régi. Viszont most Moggi egyenlő...
BL: legjobb 4 egyetlen angol nélkül, el tudjátok...
Jelentem, a SportGéza futball részlege meghalt,...
EDIT: megoldódott
March 2010
61 posts
Sajnos az Atletico ott van, ahol megérdemli
batorfy:
az Atletico nagyon nyomorék csapat benyomását keltette ma a Real ellen, holott játékosállománya alapján szerintem az első hatban kellene lennie. A Real és a Barca annyira a mezőny fölé magasodik, hogy egy gyenge Madrid is 27 kapuralövést tudott elengedni az Atletico ellen.
Az Atletico számomra egy rejtély, hogy ilyen szintü kerettel hogy lehet ilyen szarul jatszani? Nem figyelem a...
Megteszem tippjeimet, figyelem, merészek lesznek:
SERIE A:
1. Roma
2. Inter
3. Milan
4. Juventus
5. Fiorentina
6. Napoli
——————————-
18. Livorno
19. Atalanta
20. Siena
SERIE B:
1. Lecce
2. Brescia
3. Torino
- madcows -
Roma-Inter
Amennyiben sikerül megnyerni a meccset az olaszoknak az Inter ellen, 1 pontra beérik, és ha továbbra is marad ez a forma mindkét csapatnál, jó lesz a Serie A vége.
- madcows -
Jelentem, vezet a Roma!
De Rossi. Amúgy csak a szokásos, alig telt el 40 perc, de az Inter már egy rakás sárgát beszívott. Nagyon drukkolok Ranierinek.
- madcows -
Bréking: Priskin gól - Queens Park Rangers
mivoltmaaneten:
‘Harmincnyolc éves csatárt akar a Madrid-szurkolók negyede! A Marca honlapján található szavazás végeredménye szerint a Real Madrid szurkolóinak 24,3%-a szeretné, ha a csapat leigazolná Andy Cole-t.’
első értelmes igazolás lenne ott mostanában
A Juventus megszabadult azon vezetőktől, akik a Calciopoli előtt irányították a...
– Platini, korrekt nyilatkozat, igaza van sajnos.
Ten footballers who should really be in bands →
yourownhole:
lmrck:
Puyol a legviccesebb imhó
(via popbitch)
Gattuso a legjobb, mint Fleet Foxes-tag.
34 éves védővel erősít a következő szezonra a... →
szomszedsrac:
csapatleepites:
szomszedsrac:
perfectvillain:
YEPES :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
Már a PSG-ben is mit művelt HAHAHAHAHAHA :)))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))
:D:D:D:D:D
Yepes bazdmeg?! Chievoban még okés volt, de bazdmeg Milan?! Ki lesz még nagy igazolás, tán nem Sol Campbell? Esetleg Lehmann?
LIPCSEI PETI,LIPCSEI PETI,LIPCSEI...
34 éves védővel erősít a következő szezonra a... →
szomszedsrac:
perfectvillain:
YEPES :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
Már a PSG-ben is mit művelt HAHAHAHAHAHA :)))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))
:D:D:D:D:D
Yepes bazdmeg?! Chievoban még okés volt, de bazdmeg Milan?! Ki lesz még nagy igazolás, tán nem Sol Campbell? Esetleg Lehmann?
Az AC Milan megérdemelné, hogy a Roma beelőzze
Az Inter végtelen számu lehetőséget kínál neki, hogy átvegye a vezetést, de a legkecsegtetőbb lehetőséget is sikerül elbaszniuk. Ezzel szemben a Roma fantasztikus visszatérést produkált, az év egyik meglepetése. Minden egyes lehetőséggel él, és általában jó őket nézni, ellenben a Milannal. Tanulság, egy jó Ronaldinho nem elég egy Scudettohoz, ahoz egy teljes csapat is kellene. Szerintem a Milant...
Csányi, mint MLSZ elnök... ez valami kibaszott...
- madcows -
Mi a faszom történt a Hertával?!
Az év kámbekkjét fogjuk látni?
- madcows -
iusedtofuckpeoplelikeyouinprison:
Bad Mother Fucker: szomszedsrac: … na viszonylag jó kis forduló volt ez így, bár a…
szomszedsrac:
szomszedsrac:
…
na viszonylag jó kis forduló volt ez így, bár a foslazio valahogy nyert sajna. ami szintén sajna,hogy így is úgy is az Inter lesz a bajnok….
Sajnos ez így van, ha az Inter a következő 3 meccsén se nyer, a Milan akkor is elbassza....
A Real Madrid nélkül értelmetlen lenne az életem
redcard:
cikoria:
elefani:
sporttars:
csapatleepites:
Nem kell ezt szégyellni, az összes Barca-fan így van vele, csak ők azt hiszik, hogy a csapatukat övező világméretű szerethullámhoz nem illene, ha bevallanák. Ami remekül illusztrálja, miylen álszent ez az egész világlegcsodálatosabbcsapata hype. Úgyhogy respekt. :)
ez az egyik legrománabb dolog, hogy innen magyarországról azért utál...
Milan
szomszedsrac:
nem nyerhet. és kész.
Nem fog sajnos. Pedig igazán beérhetné az Intert… az már álomkategória, hogy a Roma is beelőzze, de egyrészt nem akarok telhetetlen lenni, másrészt a Ranieri nem tudja megcsinálni. Mellesleg a Milan x-elni fog. 1-1 talán, de valószínübb egy 0-0. A vörös-feketék támadószekciója nem túl izmos, inkább csak szerencséjük van, másikrészről a Hamsik-Lavezzi...
A Real Madrid nélkül értelmetlen lenne az életem
batorfy:
muszáj ezt elmondanom valakinek. az első meccs, amit láttam, az a Barcelona - Sampdoria BEK-döntő volt, és azt hiszem (bár nem emlékszem pontosan), azóta szerelmes vagyok a Barcelonába. Itt most mégsem a Barcelona iránti odaadó rajongásomról fogok beszélni, hanem a Real Madrid iránt érzett különösen szégyellnivaló gyűlöletemről.
Két dolog tud kihozni igazán a sodromból, az egyik...
Legjobb nyolc (EL)
teddike:
Itt is megy a sorsolás, párosítások:
1. Fulham - Wolfsburg
2. Hamburg - Standard
3. Valencia - Atletico
4. Benfica - Liverpool
Elődöntök:
5. 2 - 1
6. 3 - 4
Döntő:
7. 6 - 5
Fulham - Wolfsburg jó párosítás, megjósolni nem tudom a végét, a Hamburg tovább megy, a Valencia is, a Benfica pedig meglepi a Liverpoolt, és tovább megy. A Fulham - Wolfsburg párharc nyertese megy a...
perfectvillain:
Szóval sorsoltak a BL-ben.
Lyon - Bordeaux Bayern - Manchester Arsenal - Barca Inter - CSKA
A Lyon-Bordeaux győztesével fog játszani a München-MU párosítás nyertese, gyakorlatilag garantált helye lesz tehát a döntőben. A másik oldal sokkal izgalmasabb, az Inter szerintem képes arra, hogy bukjon a CSKA ellen. Az Arseanal-Barca kimenetele megjósolhatatlan, remélem, hogy az Arsenal...
Mi a közös a következő játékosokban?
redcard:
cikoria:
Hajdu Attila, Hrutka Róbert, Szili Attila, Egressy Gábor, Zombori Zalán, Komódi László, Bérczy Balázs, Aranyos Imre, Erős Károly.
hrutka róbert? :))
Hrutka +1